Tiffán Zsolt
Tiffán Zsolt vagyok. 49 éves, családos ember. Feleségemmel, Gabival 3 gyermeket nevelünk, a nagyobbik Zsolt, 22 éves, a középső Balázs, 19éves, a legkisebb Csenge pedig 4 éves.
Születésem óta Villányban élek, e gyönyörű, szőlőültetvényekkel körbevett, és fehérre meszelt falú pincékkel díszített kisvárosban, amely ma már világszerte egy ismert és elismert borvidék központjának számít. Őseim 1746-ban telepedtek itt le, ahol azóta generációkon keresztül szőlővel és borral foglalkoztak.
Jelenleg egy kizárólag családi alapon működő pincészetünk van, 28 hektár szőlővel. Borainkat nem csak belföldön értékesítjük, hanem számos országba ( Németország, Hollandia, Belgium, Amerikai Egyesült Államok, Japán, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Románia) exportáljuk.
Bár eredeti végzettségemet tekintve testnevelés-szakos tanító vagyok, szüleim, őseim példaértékű életútja, munkássága „megfertőzött”, s így 8 év pedagógiai munka után a szőlészet és a borászat lett a hivatásom, melyért rajongok.
Volt kitől tanulnom...
Nagyapám, Tiffán Czirják, aranykalászos gazdaember volt, aki rengeteg, a környéken élő szőlő-, és pincemunkásnak adott munkát, megélhetési lehetőséget. Életét áthatotta a mosoly, a szelíd ember természete, az örök optimizmus, a szigorú rend szeretete s a jövőbe vetett hit. Mozdulataiban -metszett bár szőlőt, fejtett akár bort- ott volt az alázat, a józan paraszti megfontoltság, a nemes egyszerűség, a vidéki elegancia. Magyar katonaként harcolt a II. Világháborúban, orosz fogságba esett, s miután hazatért, elvették mindenét, ki akarták telepíteni az országból, de ő elbújdosott, nélkülözött, s családjával egy távolabb élő katonatárs birtokán húzta meg magát, hogy mielőbb visszatérhessen ősei földjére. Hogy itthon maradhasson....Míg élek, nem felejtem el szelíd mosolyát, megfontolt mozdulatait....
Tiffán Zsolt és Tiffán Ede
Édesapám, Tiffán Ede, okleveles kertészmérnök, a magyar borászat doyen-je, akiről csak szuperlatívuszokban beszélhetek: életét áthatja a szőlő iránti szeretet, alázat, hit. Munkásságának elismeréseként 1999-ben megkapta a Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét. Őt csak a szőlőben, vagy a pincében lehet igazán „meglesni”. Ő tud szőlőül beszélni. Azt hiszem-érzem, a szőlő is nagyon szereti őt... Mindent tud a borról, mégis, ha kóstolja, emberként fogadja be azt, s mond róla jól érthető/érezhető véleményt. Szép, egyenes gerincű, fehér hajú, fehér bajszú ember, aki, ha belép egy terembe, még a levegő is vigyázz!-ban áll, de aztán az ott ülők bölcs választ kapnak kérdéseikre, méltó társra lelnek benne a kvaterkázásban. Ahogy a nagy emberekre jellemző, végtelenül szerény és barátságos ember. Büszke és szigorú atyafi, aki mellett isteni ajándék okosan lázadni, mert ha látja a célt, enged a fiatal eszméknek.... csak egy a lényeg: a szőlő és a bor lássa hasznát! Bölcs ember! Mint a pásztor a nyáját, úgy terelgeti, óvja családját, igaz keresztény ember. Talán az a legnagyobb erénye, hogy belátja, ha téved. Ritka, szép tulajdonság... Ajándék vele egy családban élni! Remélem, fiaim és lányom minél többet lesnek el tudásából/érzéséből, s rájuk ragad valami az öreg Tiffánból...Büszke vagyok rá!
Olyan emberek közösségében, a villányi borászok társaságában élek, akik megmutatták Magyarországnak, s a világnak, hogy szorgalommal, odaadással, összefogással egy romokban heverő világot támaszthatnak fel halottaiból. Barátomnak és kollegámnak mondhatom a legnagyobb villányi pincészetek tulajdonosait, köztük például Gere Attilát. Valaha, a kilencvenes évek elején együtt indultunk, zsebkendőnyi parcellákról, középkorinak nevezhető technológiával. Egymás vállába kapaszkodva értük el azt, ami ma Villány. Ha valakinek volt egy használt, külföldről hozott eszköze, kölcsön adta a másiknak, ha valaki közülünk új technológiai megoldásokra jött rá, megosztotta a többiekkel. Együtt jártuk be Európa leghíresebb borvidékeit, együtt csodáltuk meg a profizmust, közösen éltük meg a tradíció iránti szeretet ízét, ki-ki a maga módján hasznosította otthon a külhoni fogásokat. Ma, amikor már világszinten jegyzett pincészetekben dolgozhatunk, s konkurenciái vagyunk egymásnak, megmaradt a legfontosabb: a barátság! Mert Villányban nem azt mondja az ember, hogy „miből van a szomszédnak annyi, amennyi?”, hanem, hogy „ hogyan lehet nekem is annyi, mint a szomszédomnak?”. És ami a legfontosabb: Ha egy vendég eljön hozzánk bort kóstolni, mi jó szívvel küldjük a másik pincéjébe is, és tudjuk, hogy barátaink is ugyanezt teszik, hiszen ez a borvidék így működik. A vendég különböző embereket ismer meg, mi pedig ezzel minden nap bebizonyítjuk, hogy csak az összefogás és az egymás iránti tisztelet viszi előre egy közösség életét....(„Egy mindenkiért, mindenki egyért.”)
Talán ezek a hatások vezettek arra az útra, hogy közéleti szerepet vállaljak, hogy a magam szerény módján tehessek ezért a sokat szenvedett magyar nemzetért. Ahogy sokunkat, engem is megtévesztett a színlelt antikommunizmus, a szelíden/durván fejünkre növő hazugságáradat, és1990-től számítva 8 ínséges évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy megértsem, hol a helyem. 1998-ban léptem be a FIDESZ-be, ahol igaz barátokra leltem. Egy igazi család tagja lettem ahol az őszinteség, az egymás szemébe nézés, a tiszta emberi gondolatok fontosabbak mindennél. Ez vezetett oda, hogy 2002-ben választókerületi kampányfőnökként, 2004-től pedig megyei elnökként segítsem a szervezet munkáját.
Rengeteg embert ismertem meg, sok barátot szereztem, mégis a legnagyobb élmény az ormánsági emberek tisztaságának megismerése, megérzése volt. Ők azok a barátaim, akik az Európai Unió egyik legelmaradottabb térségében élnek, akik valaha Magyarország egyik legfejlettebb, leggazdagabb vidékének lakosai voltak, s akikre most igazán senki sem figyel, akiket négy évente ajándékzacskókkal halmoznak el, akiknek a lelke előtt választási mézesmadzagokat húznak el, akik eszközei a politikai karrierizmusnak. 11000-en élnek ott, választási tárgyként szerepelnek rossz lelkű emberek papírfecnijein. Elengedett kezű emberek ők, megalázottak, elhagyottak, kiknek feje fölött politikai alkuk, kistérségi ígérgetések puffognak, akik pontosan értik, hogy ezek csak percemberkék által gerjesztett kampányfogások. Okos, tisztességes, becsületes, jóravaló, tisztaarcú emberek, akik csak egyre várnak: munkára. Közöttük mindig otthonra találok...
S ha lenne időm, ott, az ormánsági vizeken horgásznék, mert ez lenne a leghőbben áhított hobbim. Apám hétvégenként ott dobja vissza a halakat a tónak, s nincs nagyobb vágyam, mint hogy egyszer az öreggel együtt lessem a vizet. De azért nem vagyok elkeseredve, mert szabadidős elfoglaltságaim között a legszebb, s a legfontosabb a munkám, hogy együtt kóstolhatom a bort vendégeimmel, kiknek elmondhatom, kikkel megélhetem, mennyire szép egy pohár bor mellett a zöld-aranyban fürdő szőlőhegy felett lemenő nap édesen símogató melegében gyönyörködni - fürdeni. Mondom nekik a bort, csendben szelíden...Emberi, szép zenéket hallgatunk, néha gitárt fogok, sőt még az is előfordul, hogy a hozzánk látogató, igényes zenét játszó zenekarok egy-egy dalát lekísérem...
(Álljon meg az idő!: egy gyönyörű táj, egy pohár finom villányi bor, néhány perc lágy muzsika, barátok,szeretet, Isten...(Nincs szebb, mint mikor két magyar ember egy-egy pohár magyar bor felett őszintén egymás szemébe nevet!!!!!))
Ez a vidék, Dél-Baranya tele van olyan értékekkel, melyet a világ tudomására kell hozni, melyet meg kell ismertetni az idelátogató turistákkal. Itt minden együtt van: Villány a borturizmussal, Harkány a fantasztikus, gyógyító vizével, Siklós a Vár adta kulturális értékével, kínálatával, és az Ormánság, amely a természeti adottságaival, az ott élő emberek szorgalmával ritkaságszámba menő élményt nyújthat.
Az ember szeresse azt a helyet, ahol él! Szívéből cselekedjen, s a józan esze irányítsa munkáját! Akkor minden a helyére kerül! Ha a sors úgy akarja, hogy ezt a körzetet szolgálhatom, az itt élő fiatal, megfelelően képzett szakemberek segítségével és irányításával szeretném egy harmónikus emberi kapcsolatokon, patriotizmuson, tanuláson, képzésen, célirányos szakmaiságon, vendégszereteten alapuló regionális turisztikai célpont megvalósíthatóságának alapjait lefektetni.
