Németország a magyar történelem elválaszthatatlan része

Orbán Viktor Angela Merkelt az európai egység legfőbb és legerősebb szószólójának nevezte. Nagyra értékeljük azt a munkát, amelyet a kancellár asszony Európa és az európai egység érdekében végez – fűzte hozzá a magyar miniszterelnök.

A kormányfő felidézte, a 2010-es a választás után Németországba látogatott, és jól emlékszik arra, amikor Angela Merkel azt mondta, hogy mindenkinek el kell végeznie a házi feladatát. Orbán Viktor szerint ez a magyar fül számára akkor különösen érzékeny mondat volt, mert nem Görögország, hanem Magyarország omlott össze először pénzügyileg, és ebből a helyzetből kellett elvégeznünk a házi feladatot. Magyarország nagy utat tett meg azóta, tavaly Európában a második, harmadik legnagyobb növekedést a magyar gazdaság mutatta fel, és példaértékű a költségvetésünk is – fogalmazott a miniszterelnök.

Orbán Viktor arra is felhívta a figyelmet, hogy 22 éves foglalkoztatási rekordot döntöttünk, 1992 óta nem dolgoztak ennyien hazánkban, mint most. A kormányfő szerint ebben nagy szerepe van a német cégeknek.Hatezer német cég dolgozik Magyarországon, akik 300 ezer munkahelyet hoztak létre; 2010 óta 6 milliárd eurónyi német befektetés érkezett Magyarországra, az összes befektetés 25 százaléka német, és a külkereskedelmünk 25 százaléka is Németországba irányul, 2013-ban és 2014-ben is az oda irányuló magyar export értéke meghaladta a 21 milliárd eurót – sorolta.

Németország a magyar történelem elválaszthatatlan része. Ez a gazdasági együttműködés, amelyet sikerült az elmúlt években kialakítani, a bizonyíték arra, hogy Németország a magyar jelen és jövő része is lesz – jelentette ki Orbán Viktor.A magyar miniszterelnök beszámolt arról, hogy a tárgyaláson áttekintették Európa legfontosabb problémáit is; beszéltek az orosz-ukrán válságról és energetikai kérdésekről. Orbán Viktor hangsúlyozta, három szempont van, ami miatt az orosz-ukrán válság a magyarok számára „húsbavágó” kérdés; Ukrajna szomszédos ország, a gáz ezen az országon keresztül érkezik hazánkba, és 200 ezer magyar él Ukrajnában. Mi, magyarok csak a béke pártján állhatunk, Magyarország semmi olyat nem tud támogatni, ami elmélyíti a konfliktust – szögezte le Orbán Viktor. A kormányfő arról is beszélt, hogy a magyar kormányzat, a külpolitika, a gazdasági és kereskedelmi politika örömmel támogatja az eurázsiai együttműködéssel kapcsolatos német tervet.A sajtótájékoztatón Angela Merkel hangsúlyozta, különösen hálásak a magyar népnek azért, hogy 1989-ben lehetővé tettük, hogy megnyíljanak a határok Ausztria felé, ezzel pedig fontos mérföldkövet tettünk le a német egyesítés felé vezető úton.

A kancellár felhívta a figyelmet arra, hogy gazdasági szempontból is szorosak a kapcsolatok a két ország között. Angela Merkel kitért rá, hogy pozitív számok jellemzik Magyarország makrogazdasági mutatóit, melynek a német gazdaság különösen örül.A kancellár szólt arról is, hogy a tárgyaláson szóba került a civilszféra fejlődése, az energiapolitika és az ukrán-orosz konfliktus. Egyúttal Angela Merkel fontos kincsnek nevezte az európai együttműködést is.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy nem tud elképzelni a világban olyan versenyképes Európai Uniót, amely nem tudja beépíteni magába Oroszország energiaforrásait és nyersanyagait. A miniszterelnök arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar ipar és a háztartások elsődleges energiahordozója a gáz, ezért Magyarország kitettsége nagyságrendekkel nagyobb, mint Németországé. Elmondta, 2015-ben lejár a hosszú távú szállítási szerződésünk, és Magyarországra ma komoly mennyiségben csak Oroszországból érkezik gáz. Ezt a problémát nekünk az év első felében meg kell oldanunk – szögezte le Orbán Viktor.Sem Németország, sem Magyarország nem fogja fegyverekkel támogatni Ukrajnát – jelentette ki Angela Merkel és Orbán Viktor is, újságírói kérdésre válaszolva.

(fidesz.hu)


« Vissza az előző oldalra
 
Várjuk ötleteiket az alábbi email címre:
tiffan.zsolt@fidesz.hu