Megerősítették a Dráva-töltést Kémes és Drávaszabolcs között

Átadták a Dráva folyó Drávaszabolcs és Kémes között megerősített bal parti árvízi töltését szerdán, a 2,7 milliárd forintos fejlesztés 12 település 4 ezer lakójának biztonságát növeli.

Tiffán Zsolt a Dráváról megjegyezte, Magyarország egyik leggyorsabb folyású folyója, amely az elmúlt évek áradásai alkalmával többször meglepte a környékén élőket és sodorta veszélybe az életüket. "Ha védekezésről van szó, ugyanúgy, ahogy tavaly a Duna mellett, a Drávánál élő dél-baranyaiak is képesek megvédeni otthonaikat, terményeiket, de a megmagasított töltés még nagyobb biztonságot nyújt nekik" - tette hozzá.

Tiffán Zsolt hangoztatta: a Dráva töltésének erősítése a folyó más szakaszain is kiemelten fontos feladat annak érdekében, hogy sikerüljön megvédeni a dél-baranyai Ormánság felzárkóztatása érdekében az elmúlt években elért eredményeket.

Márk László, a Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője a szerdán átadott beruházás részleteiről elmondta, hogy a mintegy 20 kilométer hosszan elvégzett töltésmagasítás és erősítés egy 2010-ben átadott 5,1 kilométeres töltésszakasz-fejlesztés folytatásaként valósult meg.

Az európai uniós támogatást élvező munkálatok keretében korszerűsítették a töltéshez tartozó gátőrtelepeket, raktárakat, javítva a védekezők munkakörülményeit, feladatellátásuk hatékonyságát. Szólt arról is hogy a töltéskoronán épített 3 méter széles aszfaltos út egyaránt biztosítja a mentési munkálatokban résztvevők és a kerékpáros turisták közlekedését.

Az eseményen kiosztott sajtóanyagban szerepel, hogy a Dráva bal parti töltéseivel kapcsolatos beruházásra legutóbb az 1980-as években került sor, a most megerősített szakaszon a töltések az előírtnál alacsonyabbak voltak.

A fejlesztés szükségességét indokolta az is, hogy a Dráván levonuló árvizek hevessége miatt rövid az előrejelzés nyújtotta időelőny, a védekezési lehetőségek korlátozottak, miközben a vízgyűjtő területek nagy része a határon túl található.


« Vissza az előző oldalra
 
Várjuk ötleteiket az alábbi email címre:
tiffan.zsolt@fidesz.hu