Kövér: Tehermentesíteni kell az önkormányzatokat

Az Országgyűlés elnöke szerdán a Baranya megyei Sásdon tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a megörökölt adósság terhének továbbcipelésével semmiképpen sem lehet azon települések polgárait büntetni, akiknek korábbi vezetői nem voltak előrelátóak. Nem lehet azokat a vezetőket sem büntetni, akik a 2010-es választások után az adósságot előidézők helyébe léptek. "Nem a helyi képviselők, közösségek felelősségét kell keresni, hanem az államszervezet átalakításának keretében nyitni egy új fejezetet a gazdálkodásban is, és ennek egyik elemeként tehermentesíteni az önkormányzatok jelentős részét" - mondta. Hangoztatta ugyanakkor, hogy a jövőben szigorú szabályok akadályozzák meg az önkormányzatok ilyen mértékű eladósodását.

Tiffán Zsolt, a Baranya Megyei Közgyűlés fideszes elnöke, országgyűlési képviselő arról szólt, hogy Baranya 301 településéből 175 érintett a konszolidációban, tőlük az állam mintegy 38 milliárd forint adósságot vállal át. Utalt rá, hogy a kormány döntése értelmében az ötezer lakosúnál kisebb települések adósságát teljesen, az ennél nagyobbakét pedig 40-70 százalékos mértékben vállalja át az állam, többi között a helyi bevételeket figyelembe véve. A politikus jelezte: a konszolidációval Sásd és a környező települések is nagy tehertől szabadulnak meg, sok község már napi működési gondokkal küszködött.

Szükség van a hallgatói szerződések bevezetésére

Reményét fejezte ki az Országgyűlés elnöke szerdán Sásdon, hogy a kormány nyitott lesz a párbeszédre a felsőoktatást érintő intézkedések miatt tiltakozó hallgatókkal. Kövér László sajtótájékoztatóján - egy kérdésre válaszolva - emlékeztetett arra, hogy a kormány jelezte egyeztetési szándékát, de a hallgatók egyelőre nem kívántak élni a lehetőséggel. Hozzátette: nem érti az elutasítást, és azt a kérdést tette fel, hogy a demonstrációkban valóban a konzultáció igényének szándéka jelenik-e meg, vagy erődemonstráció zajlik.

Kövér László úgy fogalmazott: nem érti, hogy mi ellen tiltakoznak a tüntetők, hiszen őket már nem érinti a keretszám csökkentése, bent vannak a felsőoktatásban. Ha a következő generációk iránti szolidaritásból teszik, és az utánuk jövők esélyeit szeretnék megőrizni, miért demonstrálnak az általuk röghöz kötésnek nevezett hallgatói szerződésekkel szemben? - tette fel a kérdést a házelnök. A politikus szerint szomorúan kell konstatálniuk, hogy szükség van a hallgatói szerződések bevezetésére, mert nem evidens a köz pénzéből tanuló egyetemisták számára, hogy ezt az országot kell szolgálniuk azzal a tudással, amelyet itt megszereztek.

"Azt pedig roppant cinikusnak, aljasnak tartom, hogy az MSZP szóvivője nyílt jogsértésre, törvénytelenségek elkövetésére buzdítja a demonstrálókat. Olyan törvénysértésekre, amelyekért ők bíróság elé citáltak embereket a 2006-os, zavaros időszakban" - hangsúlyozta Kövér László. Az Országgyűlés elnöke arra kérte a tüntetőket, hogy szigorúan tartsák be a törvényeket, és ne hagyják magukat beugratni, provokálni olyanok részéről, "akik tandíjat akartak bevezetni a felsőoktatásban, az országot a csőd szélére juttatták, és akik miatt valódi áldozatokat kell hozniuk".
(MTI - fidesz.hu)


« Vissza az előző oldalra
 
Várjuk ötleteiket az alábbi email címre:
tiffan.zsolt@fidesz.hu