"Egészséges nyomásgyakorlás a nemzeti célok érdekében"

A másik értelme a regiszternek - folytatta -, hogy a magyarok ügyét kellő erővel lehessen képviselni. Ha a magyar nemzet bármely részét sérelem vagy támadás éri, akkor az egyetemes magyarságot ezen keresztül tudják mozgósítani, és a világot tájékoztatni - hangsúlyozta, hozzátéve: ez egy "egészséges nyomásgyakorlás a nemzeti célok érdekében".

A kormányfő kereszténydemokrata helyettese szerint ugyanakkor azzal is szembe kell nézni, hogy az emigrációnak harmadik, negyedik, ötödik nemzedékétől aligha várható el, hogy olyan szinten beszéljen magyarul, mint a magyar közösségben élők, de őket sem szeretnék elveszíteni. Ezért a honlap angolul, a későbbiekben pedig spanyolul is elérhető lesz majd - jelezte Semjén Zsolt.

Kifejtette: a www.nemzetiregiszter.hu honlapon regisztrálók hetente kapnak egy rövid hírösszefoglalót Magyarország és a magyarság legfontosabb eseményeiről. Az oldalon található még a magyar államigazgatást bemutató menüpont, itt választ kaphatnak az érdeklődők arra például, hogyan intézhetik állampolgárságukat, vagy magyarországi tanulmányokat hogyan folytathatnak. Valamennyi határon túli magyar szervezet bemutatkozhat továbbá, és egy eseménynaptárba feltöltheti rendezvényeit.

Az oldalon keresztül ugyanakkor nem csak üzenetet küldenek, ez egy oda-vissza kapcsolattartási eszközként működik majd, így ha valaki ír, annak mindenképpen válaszolnak. Mint mondta, a magyar szervezetek mindegyike vállalta azt is, hogy tagjaikhoz eljuttatják a regisztert. Reményének adott hangot, hogy néhány héten belül az emigráció magyarsága értesül a regiszterről.

A kormányfő helyettese hangsúlyozta: a regisztert - amelyhez facebook oldal is kapcsolódik - egyetlen pluszfillér nélkül fejlesztették ki. Hozzátette: a személyes adatok védelméről szóló jogszabályokkal teljesen összhangban van a honlap, és a közigazgatási tárca kötelezettséget vállal arra, hogy ezeket az adatokat a jogszabályoknak megfelelően kezelik. Az adatok megadása önkéntes, és azokat harmadik fél számára semmilyen módon nem teszik hozzáférhetővé. A kormány legbiztonságosabb szerverén fejlesztették ki az oldalt - jegyezte meg a miniszterelnök-helyettes.
(MTI-fidesz.hu)


« Vissza az előző oldalra
 
Várjuk ötleteiket az alábbi email címre:
tiffan.zsolt@fidesz.hu