Schmitt Pál Magyarország új államfője


Schmitt Pált a Magyar Köztársaság elnökévé választotta kedden az Országgyűlés. Megválasztását követően Schmitt letette hivatali esküjét.


A titkos szavazáson már az első fordulóban eldőlt, hogy ki kerüljön a legfőbb közjogi méltóság tisztségébe: a képviselők közül 263-an támogatták szavazatukkal a házelnököt, aki augusztus 6-án váltja hivatalában Sólyom László jelenlegi államfőt. (A megválasztáshoz a képviselők kétharmadának igen szavazatára, legalább 258 képviselő támogató voksára volt szükség.) Balogh Andrásra, a szocialisták köztársaságielnök-jelöltjére 59 szavazat érkezett.

A szavazás részleteit ismertetve az elnöklő Lezsák Sándor elmondta, a képviselők 366 szavazólapot vettek fel, ezeket hiánytalanul megtalálták a szavazóurnában. Az érvénytelen szavazatok száma 44 volt, a 322 érvényes voksból 59-et Balogh Andrásra, 263-at Schmitt Pálra adtak le.

A bejelentést követően Schmitt Pál letette esküjét és ellátta kézjegyével az esküokmányt.

Az eredményhirdetés alatt Balogh András megtapsolta Schmitt Pál sikerét.

Az esküokmány aláírását követően Schmitt Pál kezet fogott az eseményeket az egyik parlamenti páholyból figyelemmel kísérő Sólyom Lászlóval, Balogh Andrással, Baka Andrással, a Legfelsőbb Bíróság elnökével, Paczolay Péterrel, az Alkotmánybíróság első emberével és Mádl Ferenc volt köztársasági elnökkel.

Gratulált neki Orbán Viktor miniszterelnök, akit a parlamenti frakciók képviselői és a kormány több tagja is követett.
(mno.hu, MTI)


« Vissza az előző oldalra
 
Várjuk ötleteiket az alábbi email címre:
tiffan.zsolt@fidesz.hu